The 9+1 creative society was founded
30 years ago, in 1978 and we can talk about several periods. In the
first one, there are 9 painters; József Ács, József Benes, Hunor
Gyurkovics, Mihály Novák, Pál Petrik, Tibor Petrik, Sándor Torok,
István Török and István Zsáki, +1 photographer, who has grown up since
then, Mihály Novák Jr.
The meetings of the last fifteen years
(spring and autumn) took place mainly by the side of river Krivaja, in
factories, workshops and in the street, and the nights were spent in
the school-building, at the firefighters’, on the Kasza ranch or in
hotels and other places.
Meanwhile, there were constant
changes, not only technical and the way of looking at things, but also
political and economic changes and crises in the region where the 9+1
crative society existed. In such conditions the 9+1 society began to
work with new viewpoints, but the last fifteen years’ period is mainly
defined by the establishment of our workshop, which is located on the
teritory of the former elementary school “Kovacsics”. This ment thirty
beds, a well-equipped kitchen, a dining-room and an atelier. This
resulted changes in the content and form, which are represented by a
new conception and artists that follows the original bases. For five
years there have been meetings by two viewpoints; the first one is the
Youth arts centre which gives an opportunity to young, trained artists.
The second one gives the opportunity to the older artists to organize
meetings, and to an artist to choose guests and theme for that year.
This is why the atmosphere of our arts centre is so varied, and it is
always refreshed. It’s good to see members who come again and they are
really worth talking about. In the last few years, catalogues have been
issued every year. The most remarkable is a coloured catalogue, issued
in 2000, in which you can find the history of 9+1, interviews, art
reproductions, and photos. There are other remarkable catalogues
aswell, in which the foreword is written by one of our participants. It
is a honour that this year it is written by a historian of art. Now,
there is a question to be asked: what does this arts centre mean to
historians of art?
Like every arts centre does, the 9+1
reflects the present. Its every moves are according to this fact. The
atmosphere and strenght of our arts centre is represented by the
following factors: its communication with the surroundings, its
strenght and benefit, relationship between artists, international
relations, the opportunity of meeting artists and spectators from our
country and abroad, different art schools and individual styles,
creating a stimulative atmosphere, and making the flag of art waved
even in hard times. All of this has to be experienced, in
which writings, catalogues, documents and collections of works will
help us. And this is how we can see the real strenght and character of
our arts centre.
I wish my best to the 30 year-old 9+1
society to have a strong and unified collection, and the most important
of all, to remain as one and to grow in the next 130 years!
The other perspective of view is a
vertical line of time which proves that Ómoravica and the neighbouring
Pacsér are places where many excellent works were born, which are still
examples for modern art. There are works of: András Hangya (
Bácskossuthfalva, 1912- London, 1988), Sándor Torok ( Bácskossuthfalva,
1936- Debrecen, 2006), Bálint Szombathy ( Pacsér, 1950), as well as
Gábor Lódi ( Feketics, 1947) who visits us from Holland where his
concrete statue “Libák (Geese)” has been put up. Bácskossuthfalva is an
important part of these artists’ biography, and of other visitors
aswell, because this place has a variety of activities, and respects
and loves its artists. As its proof we can mention the constant
exhibition of Sándo Torok in the town hall which has been put up in
2006. To create a good work of art, it is essential to have a good
“land” and for thirty years this “land” has been being “cultivated” by
the 74 year-old Mihály Novák ( Magyarkanizsa, 1934). Sándor Torok wrote
the following about him: “as a genius, a master, a keen collector, an
ambitious amateur painter, he is quite famous in his village. Thanks to
his indefotigable organizing activities, constant optimism, belief and
persistence, the local government has been able to afford the necessary
moral and financial support through the last twenty-two years,and
helped the 9+1 in remaining, growing, becoming international, even in
hard times the flame of culture was always blazing.”
Olga Ninkov Kovacsev ( Translated by Laslo Biro)
SZÁZ HARMINC ÉS MÉG VALAHÁNY ÉV
A 30 éve, 1978-ban alakult ómoravicai
9+1 alkotótábor több időréteget őriz. Az elsőben van a 9 festő – Ács
József, Benes József, Gyurkovics Hunor, Novák Mihály, Petrik Pál,
Petrik Tibor, Torok Sándor, Török István és Zsáki István – és az azóta
érett emberré cseperedett +1 fotós, ifj. Novák Mihály. Az első tizenöt
év tavaszi és valamivel kevesebb számú őszi találkozóinak napjai a
Krivaja partján, a gyárakban, üzemekben és a falu utcáin zajlott egy
közös program körül, miközben az éjszakák hol az iskolában, hol a
tűzoltólaktanyán, a Kaszás szálláson, hotelben vagy más helyeken
teltek. Időközben nem csak a művészetek színterén történtek állandó
technikai és szemléleti változások, hanem a földrajzi térképen is nagy
politikai, gazdasági és egyéb váltások / vállságok következtek be,
abban a régióban is, ahol a 9+1 alkotótábor egzisztált. Ilyen légkörben
az alkotótábor szerepköre is új szempontok szerint kezdett szerveződni,
de az utolsó tizenöt év időrétegét sarkalatosan mégis az állandó
művésztelepi épület létrejötte határozta meg, ami a valamikori
Kovacsics iskolában és annak tágas udvarán vált lehetővé. Ez a harminc
fekhelyet, jól felszerelt konyhát, ebédlőt és műtermet jelentő újdonság
formai és tartalmi változásokat idézet elő, amit egy új koncepció és
művészgárda képvisel, természetesen a telep vezetői és barátai körében
különös szeretettel ápolt régi hajtás nyomán. Öt éve már, hogy két új
szempontú találkozó is működik itt: az egyik a ritkaságszámba menő
Ifjúsági Művésztelep, ami a fiatal képzett alkotóknak nyújt
lehetőséget. A másik az idősebb és képzett művész nemzedéknek nyújt
találkozási pontot úgy, hogy egy adott alkotó választja meg az évi
vendégeket, és ha teheti a témát is. Mindebből kifolyólag a telep
hangulata változatos, újra és újra felfrissül, és jó látni az ismétlődő
törzstagokat is akik, mondjuk ki bátran, egyénileg is egy-egy misét
érdemelnek. Ehhez az utóbbi pár évhez taroznak a tartalmasabb évi
katalógusok is, melyek közül mindenképpen kiemelkedik a 2000-ben
megjelent színes, a 9+1 munkásságát időrendi sorrendben bemutató
táblázattal, művészi vallomásokkal, az alkotások reprodukcióival, a
telep életét illusztráló fotókkal ellátott kétnyelvű kiadvány.
Figyelmet érdemelnek azok a kisebb katalógusok is, melyeknek
bevezetőjét valamelyik résztvevő írja. Külön megtisztelő, hogy az idén
ez a feladat egy művészettörténészt illet. Ezért most felvetődik a
kérdés: mit jelent a tábor a művészettörténet, illetve a
művészettörténészek szempontjából? Minden művésztelep, így a 9+1 is,
horizontális időszinten a jelent tükrözi. Ennek függvényében
minősíthető minden mozzanata. Az itt tárgyal, ünnepi hangulatot öltő
művésztelep jelen erejét többek között a következő, kialakult tényezők
képviselik: a környezettel való kommunikációja, annak sokszínűsége,
ereje és haszna; a művészek egymás közötti aktív kapcsolatrendszere; a
nemzetközi kapcsolatok; a külföldre elszármazott és az itthon maradt
művészek, valamint a közönséggel való találkozások lehetőségének
megléte; különböző művészeti iskolák és egyéni stílusok,
gondolatrendszerek érintkezése, egy alkotásra ösztönző légkör
kialakítása, a válságos időszakban is megtartott művészeti zászló
lobogtatása. Mindezt, persze első kézből a legjobb megtapasztalni, mert
csak úgy lehet teljes mértékben hiteles a percepció és az ítélet,
amiben amúgy hasznunkra lesznek majd a maradandó nyomok: írások,
katalógusok, a hátramaradt dokumentumok és alkotások gyűjteménye.
Tulajdonképpen ezen az utolsó ponton lehet lemérni a művésztelep igazi
erejét és karakterét. Azért én azért drukkolok, hogy a 30 éves 9+1
művésztelep gyűjteménye erős és egységes legyen, de mindenekelőtt
egészbe maradjon és bővüljön a következő 130 év folyamán is! A rálátás másik perspektíváját a
vertikális idővonal teremti, ami mentén eljutunk ahhoz a ponthoz, ami
tudatosítja, hogy Ómoravica / Bácskossuthfalva és a szomszédos Pacsér
szülőhelye több, a modern és kortárs képzőművészetben fontos szerepet
játszó alkotóegyéniségnek: Hangya Andrásnak (Bácskossuthfalva, 1912 –
London, 1988), Ivanyos Sándornak (Bácskossuthfalva, 1922), Szilágyi
Gábornak (Pacsér, 1926 – Szabadka 2007), Torok Sándornak
(Bácskossuthfalva, 1936 – Debrecen, 2006) és Szombathy Bálintnak
(Pacsér, 1950) sőt, valamilyen szinten Lódi Gábornak is
(Bácsfeketehegy, 1947), aki Hollandiából jár vissza ide, ahol
felállították Libák című szabadtéri betonszobrát. Ezeknek a művészeknek
Bácskossuthfalva életrajzuk fontos része, mint ahogy a többi ide
látogató alkotónak is idővel azzá válik, és vice versa,
Bácskossuthfalva is a művésztelep által melegen tartott művészeti
aktivitásoknak köszönhetően becsüli és szereti művészeit. Ennek a
kétirányú kapcsolatnak ékes bizonyítéka Torok Sándor 2006-ban
felállított állandó kamaratárlata a Községházán. Mert az időrétegek
összekapcsolása, az idő vízszintes és függőleges tengelyének
találkozása az ember alkotóerejének és vágyának, tudásának és
képességének függvénye, de talaj kell hozzá, amely megtartja és
felmutatja azt. E talaj megművelését, immáron harminc esztendeje a
hetvennégy éves, fáradhatatlan Novák Mihály (Magyarkanizsa, 1934)
végzi, akiről Torok Sándor a következőt írta: „mint genius loci –
tisztes órásmester, lelkes műgyűjtő és ambiciózus amatőr festő,
közvetlen természete és nyíltszívűsége folytán igen népszerű ember a
faluban. Fáradhatatlan szervezői munkájának, töretlen optimizmusának,
erős hitének és konok kitartásának köszönhetően, a helyi vezetőség és
szinte az egész falu önzetlen anyagi és erkölcsi támogatásával
biztosítani tudta az elmúlt huszonkét esztendőn át a 9+1 csoport
fennmaradását, gyarapodását és nemzetközivé terebélyesedését. Szűkös
időben, szélben-viharban megőrizni a kultúra lángját, nem csekély
dolog.”
Ninkov K. Olga
STO TRIDESET I JOŠ NEKA GODINA
Trideset godina staromoravičke umetničke kolonije, koja je osnovana 1978. godine, sadrži više vremenskih zona. U startu su devet slikara osnivača –
Jožef Ač, Jožef Beneš, Hunor Đurkovič, Mihaly Novak, Pal Petrik, Tibor
Petrik, Šandor Torok, Ištvan Terek i Ištvan Žaki – te od tada, u zrelog
čoveka stasali +1 fotograf Mihalj Novak mlađi. U prvih petnaest godina na prolećnim i u nešto manjem
broju na jesenjim susretima, dani kolonije su provedeni na obali
Krivaje, u fabrikama, pogonima i na ulicama sela, a noći u školi, u
vatrogasnom domu, na Kasa salašu, u motelu i na drugim mestima. U
međuvremenu promene se nisu dešavale samo u pogledu stila i tehnike
stvaralaca, nego i na geografskoj karti, u politici. Ekonomske krize su
tresle region umetničke kolonije 9+1. U ovakvoj atmosferi i uloga
kolonije kao i njeno organizovanje se bitno promenilo, ali nastankom
stalnog, sopstvenog objekta, na mestu nekadašnje Kovačič škole i njenog
prostranog dvorišta, kolonija i danas postoji. Ovaj objekat, koji ima
trideset ležaja, dobro opremljenu kuhinju, trpezariju, umetnički atelje
i druge sadržaje, izazvao je novu koncepciju u stvaranju, vođenu od
strane umetnika i njihovih prijatelja, na tradicionalan način pun
ljubavi. Pet godina kako se tu održavaju dve nove vrste susreta:
omladinska umetnička kolonija, koja je retkost sama po sebi a daje nove
mogućnosti mladim umetnicima, dok druga daje šanse starijoj generaciji
akadmeski obrazovanih umetnika. Susreti su inovirani tako, da svake
godine jedan od učesnika bira kolege i tematiku sledećeg susreta. Iz
svega navedenog atmosfera u domu je uvek različita, uvek se osvežava, a
dobro je videti i starosedeoce koji su svaki priča za sebe. Zadnjih par
godina obeležavaju se sve sadržajnijim katalozima, od kojih se ističe
ona iz 2000-te godine, koja u koloru i hronološki obuhvata sve radove
kolonije, izjave umetnika, reprodukcije slika i slike svakodnevnice iz
života kolonije 9+1. Pažnju zaslužuju i mali katalozi, u kojima
predgovore pišu sami umetnici. Posebna je čast da ove godine taj
zadatak pripada jednom istoričaru umetnosti. Stoga se sad postavlja i
pitanje: šta znači ova umetnička kolonija iz aspekta istorije umetnosti? Svaka kolonija, pa tako i 9+1 odslikava sadašnjost na horizontalnom nivou vremena, u ovoj relaciji se kvalifikuje svaki njen pokret. Sadašnje svečano ozračje umetničke kolonije, između ostalog označavaju sledeće činjenice: komunikacija sa okolinom, njena raznolikost, snaga i korist, umetnici povratnici i oni koji su ostali tu, direktan susret sa
publikom, aktivna veza između samih umetnika, međunarodni kontakti,
susreti raznih umetničkih škola i pojedinačnih stilova i razmišljanja,
inspirativna stvaralačka atmosfera i visoko dignuta zastava umetnosti u
kriznim vremenima. Koliko će budćim generacija biti od koristi štampani
tragovi – zabeleške, katalozi, dokumenti – ne možemo tačno znati, ali
smo sigurni da će pravi trag ostaviti nastala zbirka radova. Na njoj će
se naime moći izmeriti prava snaga i karakter kolonije. Zato navijajmo
da is ledeće godine kolonije 9+1 budu snažne i jedinstvene, a da pre svega zbirka ostane cela, te da raste i narednih 130 godina. Pogled iz perspektive vertikalne
vremenske linije, ukazuje na činjenicu da su Stara Moravica i susedni
Pačir rodna mesta značajnim stvarocima: Andrašu Hanđi (St.Moravica
1912-London 1988), Šandoru Ivanjošu (St. Moravica 1922), Gaboru
Silađiju (Pačir 1926 - Subotica 2007), Šandoru Toroku (St.Moravica
1936-Debrecen 2oo6) i Balintu Sombatiju (Pačir 1950). Ovim umetnicima
Stara Moravica je važan deo njihove biografije, kao što ona to postaje
i onima koji tu povremeno dolaze. Ovaj odnos dokazuje i stalna izložba
Torok Šandora u zgradi opštine. Za spoj vertikalne i horizontalne
vremenske zone u umetničkom stvaranju potrebno je dobro i plodno tlo.
Tu zemlju obrađuje neumorno već trideset godina Mihaly Novak (Kanjiža
1934), o kome je Š. Torok napisao:“kao genijalni lokalac-pošteni
sajdžija, kolekcionar i ambiciozni slikar amater sa svojom otvorenošću
postao je veoma omiljeni čovek u selu. Neumornim organizacionim radom,
optimizmom, jakom verom, tvrdoglavom istrajnošću i uz nesebičnu
materijalnu i moralnu pomoć celog sela i njihovog rukovodstva uspeo je
da u zadnje 22 godine (dodajmo: sada već 30) obezbedi opstanak,
napredovanje i međunarodni karakter 9+1 kolonije. U oskudnim vremenima,
vetru i oluji, očuvati plamen kulture nije mala stvar.“
